Ha ez egy szokványos, unásig ismételt love-story lenne lenne, akkor valószínűleg valahogy így kezdődne: 

"A lány napnyugta után hóesésben sétált az utcán. A hó gyönyörűen csillogott körülötte és halkan ropogott a talpa alatt, amikor hirtelen egy erős kar gyengéden átölelte a derekát...".

Csakhogy ez nem mese, ezért ott kel kezdődnie, ahol valójában kezdődött:

A lány az uszoda lelátóján ült morcosan, kivörösödött orral, azon imádkozva, hogy még azelőtt elmehessen, hogy az előtte ülő idős nő felköhögné a tüdejét.

Ez a lány lennék én.

2012.febr.02.

  A húgomat uszodába vinni egészségesen se a kedvenc időtöltésem, nemhogy betegen, egy tüdőbajos nő társaságában..A percek iszonyú lassan teltek, úgyhogy valahogy el kellett ütnöm az időt: zene és facebook. 21.századi gyerekként eszembe se jutott a könyvolvasás vagy hasonló hagyományos időtöltés - dehoogy - szóval gyorsan kiírtam egy állapotot az oldalra, hogy valaki írjon. Pár percen belül 4 üzenet is érkezett, de csak egy érdekelt igazán. Ledöbbentett és egyben a fellegekbe is repített. Ő írt.Ő, akiről ez az egész szól. Ő, aki magas és elragadó mosolya van. Ő, aki teljesen felforgatta a világomat. Ő..Kristóf.
Az egész októberben kezdődött, amikor az új baráti társasággal őt is megismertem.Akkor még nem is sejtettem mennyi bonyodalommal, örömmel, de oly sokszor haraggal és bánattal fog ez járni.
  Attól függetlenül, hogy már ősszel megismertem, nem beszéltünk neten.Nem is nagyon zavart ez,egészen addig, míg február elsején el nem kapott egy különös érzés.Van úgy, hogy az ember egyszerűen tudja, hogy meg kell tennie valamit.Én is pont így voltam vele.Éreztem, hogy ismerősnek KELL jelölnöm.Kétségek voltak bennem pl.nem is érdeklem, el is felejtett már stb.
  És aztán írt. Bugyután vigyorogtam a kis képernyőre az uszodában ülve. Már nem is éreztem magam olyan betegnek és unottnak, az sem érdekelt, hogy a körülöttem ülő emberek valószínűleg teljesen idiótának nézhetnek.Akkor már nem számított. Estig beszéltünk, mígnem egyszer csak bevallotta, hogy nagyon tetszem neki, és randira hívott..El sem hittem, komolyan, mint a mesékben..:)
  Azt hiszem, ilyen az, amikor az ember nem akar elaludni, mert a valóság kezd szebb lenni az álmainál. De végül lefeküdtem és - nagy valószínűséggel mosollyal az arcomon - elaludtam.

 Hello mindenki!:)
A tizenhatévesek megszokott világát élem, szóval az életem leginkább egy romantikus-dráma-vígjáték-horror keverékre hasonlít.. Ezért gondoltam, hogy másokkal is megosztom azt a sok -néha filmbe illő- dolgot, amin keresztül megyek.
Így első bejegyzésnek annyit, hogy a neveket megváltoztatom nehogy valaki rájöjjön arra, hogy ez az én blogom(:D)
Egyébként érdekes dolgokat olvashattok majd szóval jó olvasást..!